Bemutatta Siklós Város önkormányzati képviselőjelöltjeit a Jobbik

|

A Jobbik Magyarországért Mozgalom eddigi munkájával bebizonyította, hogy ígéretének megfelelően a magyar nemzeti érdekek legmegbízhatóbb képviselője a parlamentben. A közel egymillió szavazat megsokszorozta erőnket és folytatni szeretnénk nemzetmentő feladatainkat az önkormányzatokban is.

Megverték az önkormányzati képviselőt

|

Csütörtök déletlőtt Siklós városában két ismeretlen elkövető megtámadta és megverte Szalai Ottó önkormányzati képviselőt. A közelmúltban feloszlatott siklósi Fidesz csoport vezetőjét, a Baranya megyei Önkormányzat Fidesz frakciójának jelenlegi tagját.

A Jobbik siklósi szervezete elítéli a történteket, és a kormányzati és a megyei politikusok közömbösségét az ügyben.

Véget ért a kampány

|

Úgy látszik eddig volt a kampány! Az ígérgetéseknek vége. A választás után nem számit semmi, se gyerek, se szülő, se fogyatékos, se hátrányos helyzet. 13 dolgozónak távoznia kell az oldi iskolából! Elviszik az állami gondozottakat a kollégistákkal, szakiskolásokkal egyetemben. Ellehetetlenítik a működést, hiába kampányoltak a Fidesznek a szülők, akik a változásra szavaztak!

Egészségügyi és gazdasági Jobbik program

|

Sok szeretettel meghívjuk Dr. Gyenes Géza a Jobbik egészségügy miniszter jelöltjének és Gyöngyösi Márton a Jobbik külgazdasági, külügyi miniszter jelöltjének fórumára.

helyszín: Siklós, művelődési ház

időpont: 2010. 04. 08. 16:30



Medgyesegyházán a helyiek a közbiztonságot érintő problémájukkal nem a rendőrséghez, de nem is az Országos Polgárőr Szövetséghez, hanem a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez fordultak.




Újabb, talán minden eddiginél abszurdabb szakaszába lépett a Dörner György direktori kinevezése körüli hisztéria. Brit művészek egy csoportja nyílt levélben gátlástalanul hazudik a Jobbikról is.




Szombaton, a Jobbik évadnyitóján tartja évértékelő beszédét Vona Gábor. A barikad.hu-n, a jobbik.hu-n és a párt alapszervezeti portáljain is élőben kísérheti a rendezvényt.




A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott jobbikos módosító javaslat értelmében mostantól minden budapesti magánszemély licitálhat a fővárosi önkormányzat nyilvános gépjármű-árverésein.




Samu Tamás Gergő, a Jobbik megyei elnöke a bejelentett változtatások után nem látja biztosítottnak a megyei felsőoktatás jövőjét sem.




Január 25-én Komáromba látogatott dr. Saeed Seyed Agaha Banihashemi, az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete, aki hazánk több városát is felkereste már.


Keressen minket az alábbi közösségi oldalakon!

Helyi videó

Központi videók



Kiskáté

A magyar föld egyrészt az elkövetkező évtizedekben várható ökológiai változásokra tekintettel a nemzet túlélésének záloga, másrészt magyar tulajdonban tartása állami szuverenitásunknak alapfeltétele...

ESEMÉNYNAPTÁR